15
júl
08

Eredményes lesz a tiltakozásunk!

Kedves Bartók Béla utcai lakók!

Úgy tűnik, hogy eredményes lesz a tiltakozásunk az óvoda melletti kis játszóterünk felszámolási kísérlete ellen.

Emlékeztetőül: a város lakóinak a júniusi testületi ülésen tiltakozó levelet olvastam fel, majd nyújtottam át a polgármester úrnak (melyet 33 család írt alá), a kicsi de sűrűn látogatott játszóterünk egységeinek lebontásának körülményei és időzítése miatt. A polgármester úr úgy igyekezett menteni a helyzetet, hogy az új játszóegységek felszerelése előtti lebontásról van szó, de ezt elfelejtették közölni az ott lakókkal, sőt a telefonos rákérdezésem után sem bíztattak a játszóterünk helyreállításával!

A minap a fogathajtó rendezvényen való találkozásunk során Szederkényi Attila, a közterület-felügyelőség igazgatója jelenlétében a polgármester úr a játékegységek megrendeléséről tájékoztatott (néhány hetet emlegettek). Örömmel töltött el, hogy ezt az ígéretet tolmácsolhatom Önök felé!

Örülök, hogy a demokrácia elemei (aláírásgyűjtés) nem csak egy irányban lehetnek eredményesek! Viszont annak nem örülök, hogy a város fideszes vezetése (csak ebben az esetben?) megkérdőjelezi a nem hozzájuk tartozók tenni akarását, jó szándékát! (lásd fenyegető hangú elektronikus levél)

Optimista reményekkel várom a játszótér megújulását, mert jelenleg az van kiírva a játszótér kerítésére, hogy csak saját felelősségünkre használhatjuk a játszóegységeket, na de milyen játszóegységeket, mert most nagyon üres ott minden!

Einreinhof Attila, önkormányzati képviselő


0 Válaszokr to “Eredményes lesz a tiltakozásunk!”



  1. Vélemény?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


július 2008
H K S C P S V
    aug »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.