A „Szabó-féle” homokbánya, mint természetvédelmi terület. Várpalota város DNy-i részén, a 8-as főúttól délre, a Rákóczi telep közepén található egy volt homokbánya, mely természetvédelmi terület. A kulcsa, hogy látogatható legyen, egy megbízott gondnoktól kérhető el, eléggé körülményesen.
A homokbányában gazdag tengeri puhatestű fauna héjait tartalmazó homok található, mely két fő részből áll és a rétegzettsége egyértelműen hullámveréses eredetre utal.
A homok között nagy mennyiségben található összemorzsolt molluszkahéj, ritkán egy-egy telepes korall darab is.
Ez a homokbánya évtizedek óta elhanyagolt, néhány lelkes környezetvédőnek köszönhetően maradt fenn. A környezetvédelmi hatóság alig-alig áldoz rá.
Ennek a területnek egy ideig úgynevezett gondnoka volt vagy van, aki végzi állagmegőrző tevékenységét, láthatóan nem nagy sikerrel. A környezet egy nagyon szép park lehetne, ha rendszeres gondozást kapna. Néhány iskolás csoport látogatta évente egyszer-kétszer, de már jártak itt külföldiek is a gondnok elmondása szerint.
2007-ben a város képviselőtestülete elé terjesztettem önálló indítványomat, melyben kezdeményeztem a kapcsolatfelvételt a környezetvédelmi hatóságokkal. Ez meg is történt, a testület elfogadta és bizottsági ülésre meg is hívta a hatóságok illetékes képviselőjét.
A Balatoni Nemzeti Park Igazgatóságától Korbély Barnabás jelent meg, aki nagy lelkesedéssel köszönte meg a megkeresésünket és az önkormányzat tagjainak felajánlásait. A 2008-as évre szólóan nagyszerű elképzeléseket vázolt elénk. Új tájékoztató táblák, a park rendbetétele, bemutató épület kivitelezése és az önkormányzattal közös programban a terület látványosságának reklámozása, persze bizonyos óvatossággal, mert a terület védett!
Véleményem szerint ez a terület megfelelő gondnokság mellett, beilleszthető lenne Várpalota geoturisztikai, valamint az iskolák oktató programjába.
Sajnos a napjainkban is többen a kerítésen keresztül közelítik meg a lelőhelyet, és abban jelentős károkat tesznek.
Semmi nem történt sajnos, a lelkesedés alábbhagyott, az illetékesek megfeledkeztek ígéreteikről (az első dátum az ígéret szerint 2008 február, a második már május volt). Kedves illetékesek, tiszelt Balatoni Nemzeti Park igazgatósága, Tisztelt Korbély Barnabás, várjuk intézkedéseiket, amelyek a város számára is előnyökkel járnának!
Einreinhof Attila, önkormányzati képviselő, Rákóczi telepi lakos.
0 Válaszokr to “Várpalota kihasználatlan kincsei”